Született :
1962 Február 10
San Fransisco California
Magassága :
190 cm
Ételek :
Mexican food, hot cereal
Sport csapatok :
NBA : Phoenix Suns, Chicago Bulls; NFL: Detroit Lions, L.A. Raiders
Metallica előtt :
Agents Of Misfortune, Trauma
Volt munkahelyek :
Burger-flipper, pizzás, kamionsofőr
Hobbi :
horgászás, vadászat, dzsemmelni és lógni legjobb barátaival Dave-vel és Jim-mel
Hallgatott :
Jazz bőgősök, Stanley Clarke. kedvenc zeneszerzője Bach, Pink Floyd, The Misfits, Samhain, Thin Lizzy, R.E.M., Aerosmith, Black Sabbath, Velvet Underground és Judas Priest.
Meghalt :
1986 Szeptember 27 6:30

Clifford Lee Burton 1962. február 10-én született San Fransiscoban /Kalifornia állam/. A szülei  két Frico-i hippi- Jan és Ray Burton. Cliff tőlük vette át az életszemléletét, az image-ét, a hippi nézeteit, de leginkább a viselkedését. Szerette megdöbbenteni az embereket és szeretett köztük lógni. Pihent volt, nyugodt és boldog. Ragaszkodott a söréhez, az adagjához. Egyszóval Cliffnek saját stílusa volt, amibe belefért egy 1972-es VW kisbusz (a kereklámpás vigyorgós buliautó a ford.), trapéznadrág, H.P. Lovecraft, a zongora leckék és a főiskolai tanulmányok. Frisco-tól nem messze a Faith No More gitárosával Jim Martinnal nőtt fel. Cliff leginkább Clint Eastwood és E.F. Hutton hibridjének tűnt Sosem beszélt sokat, de amikor kinyitotta a száját, az emberek odafigyeltek rá.

1982-re visszatérve, akkortájt döntötték el a srácok, hogy Ron McGovney nem igazán passzol a Metallicába. Nem vette komolyan a bandát, amit James és Lars nehezen viseltek. Akkoriban kezdett a csapat süllyedni. Gondok voltak a szólógitáros Dave Mustain-nal az elhatalmasodó drog és alkohol függősége kapcsán, s ehhez jöttek még a James és közte fellángoló, és egyre gyakoribb villongások a színpadon. Ezek miatt James sem akart már tovább énekelni, mert úgy érezte, hogy messze nem elég jó így maradt a ritmusgitározásnál.

Cliffet 1982. augusztusában fedezték fel. Az akkori, a Metallicával egyenrangú csillag, akik szintén az égen ragyogtak, a Trauma volt. Mindamellett, hogy kedveltek voltak az öbölbeli klubok vonzáskörében, a csapat elismerést szerzett az egy számból álló demójával, - amibe a Such a Shame nevű banda is besegített - s amit egészen véletlenül a Metal Massacre II. fesztiválon mutattak be. Említésre méltó még az is, hogy mindezen felül a Trauma birtokolta Cliff Burtont, a legzúzósabb basszistát, akit James és Lars valaha látott.

Már a Troubadur-ban kiszúrták Őt, ahol a Trauma fellépett, s ahol Lars és James kellően hatása alá került Cliff játékának.

Ezek után a Metallica keményen lobbizott, hogy Cliffet megszerezze magának. De Cliffnek kemény feltétele volt a Los Angelesi bandával szemben. Belépését a bandába ahhoz kötötte, hogy a Metallicának San Fransicóba kellett költöznie.

Így aztán a banda minden zűrjével és gondjával együtt Friscóba települt át, ahol sokkal jobb fogadtatást kapott, mint a L.A-ben. Első közös zenélésük, Mark Witaker hangmérnök házában esett meg, ahol a garázs stúdióféleségnek volt berendezve. Akkoriban James és Lars nála laktak, miután a Metallicát 1983-ban áthelyezték az öbölbe, hogy Cliff elérhetőbb legyen. Felvettek egy demót négy számmal, majd 1983. március 5-én Cliff először játszott hivatalosan a Metallicával a Frisco-i Ston-ban. Ez volt a kezdete három hihetetlen Metallica évnek.

Cliff a családjával élt Friscoban és három és fél éven át keményen küzdött, hogy a Metallicát a csúcsra vigye. Miután az 1982-es év végén lecserélték Ron McGovneyt, Cliff beírta a nevét a köztudatba klasszikus wind-mill stílusával, amivel a színpadon nyomult, a maga szerteszét röpködő hajzatával és a divatjamúlt öltözetével. Lógó hajához trapéznadrágot, és egy megfakult farmerdzsekit viselt. Ha hűvösebbre fordult az idő, hát felvett alá egy flanel inget.

A színpadon kívül Ő volt a visszafogott kaliforniai, merő ellentétben színpadi kitöréseivel. A humora csakúgy, mint a basszus szólói, és ám-blokk színpadi fellépése nagyszerű volt. Egyszerűen megvadult ott fent. Na, és azért is Ő volt a felelős, hogy a Metallica szövegeinek köre kibővült. Kirkkel együtt csodálták H.P. Lovecraft munkáit.

A legjobb példa Cliff rendíthetetlen nyugalmára az 1985-ös Castle Donnington Fesztiválon (1985. augusztus 17.) történt, a fellépésük idején. Valaki a tömegből egy körtével dobta meg, ami az erősítőjében landolt, beleágyazódva abba. Burton nyugodtan odabandukolt a cuccaihoz kibányászta a körtét, kettőt harapott belőle, aztán visszahajította azt a közönségnek.

Cliff kifinomult és találékony szólista is volt, jó érzékkel használta a torzítót és wah-wah-zott. Az (Anesthesia) Pulling Theet számot így a csapat élő fellépéseinek fénypontjává emelte. Sokkal fontosabb azonban a tény, hogy Cliff pokolian rendes fickó volt, és a Metallica tábor által legkedveltebb tag. Mindig kiállt és beszélt a rajongókkal, annak ellenére, hogy hulla fáradt volt. Mind a csapattagok, mind pedig a közönség részéről, Ő volt a legnagyobbra értékelt ember.
Egy darabig aztán úgy tűnt, hogy az 1986-os év a Metallica éve lesz. Végül is  a harmadik albumuk  a Master of Puppets a szó szoros értelmében viharosan írta be magát a zene világába, s ezzel a csapatot mega-sztárrá emelte a metál őrültek szemében. A Metallica végül célba ért, és úgy tűnt semmi sem tudja feltartóztatni kérlelhetetlen törtetésüket a magasabb szférák felé. De aztán az Európát is átfogó látványosan sikeres Master of Puppets világturné ideje alatt valami balul sült el  katasztrofális végkimenettel.

Cliff Burton temetését 1986. október 10-én tartották. Családja és barátai úgy emlékeztek rá, mint a világ legjobb helyi csávójára, aki imádta Johann Sebastian Bach-ot, a mexikói kaját és a szülővárosát. A szülei azt mondták róla, hogy figyelmes és elismerő fiúk volt, aki a fellépései miatt egész nap aludt, és egész éjjel fenn volt, de soha nem zavarta meg a álmukat. Egyszer egy kisfiú jött el hozzájuk  kora hajnalban  és szerette volna, ha Cliff aláírja a pólóját. Ő kivánszorgott az ajtóig, és így válaszolt: Persze, természetes, hogy aláírom. Connie, a húga így mesélt: Egyszer megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés rock sztárnak lenni Ő pedig, teljesen kiakadt. Megkért, hogy soha ne nevezzem így. A temetés végén a Master of Puppets albumról az Orion-t játszották le. A kidolgozott hangszerelés illő tisztelgésként adózott a fiatal basszista emlékének; akiről James Hetfield úgy beszélt, mint a Metallica legműveltebb zenésze, akinek az Orion is köszönhető. Cliff hamvait az öböl számos részén szórták szét, beleértve a Maxwell Ranch House környékét is.

Az űr, amit Cliff halála teremtett, a zenei lapok oldalain világszerte megemlékező szavakkal, egy hét alatt elterjedt. A Kerrang!-ban pl. gyászhirdetéseket adtak fel a barátok és a rajongók. Kétoldalnyi fekete alapú megemlékezést Zazuláék (A mindenkori Zenész, A mindenkori Zúzó, A legnagyobb Veszteség, Az örök Barát) és az Anthrax Övcsatt rulez! Mosolyogj csak, nekünk Hiányzol!) A Music For Nations szintén egy oldalnyi hirdetést jelentetett meg, amiben csak ennyi állt: Cliff Burton 1962-1986 .A gyász elmélyedt.

Gen Howards így emlékezik: Amikor a Puppets turnét befejezték, megvártam, hogy a csapat elindul az európai koncertkörútra, aztán nyaralni menten Észak-Spanyolországba (Katalónia). Mindannyian nagyon örültünk az eredmények alakulásának, főleg annak, hogy a Metallica a legnépszerűbb metál banda lett. Keményen dolgoztunk, hogy ez megvalósuljon és a mi szemünkben minden jól ment, a jövő nem lehetett volna fényesebb. Aztán egy szerda reggel vettem egy Sounds kiadást, kinyitottam és kis híján elájultam. A hír ütött .hihetetlenül fájdalmasan.